Harryt Kőteleken tenyésztették, és amikor Fülöp Gyula barátom úgy döntött, megveszi a csikót, már csak jelképes összeget kellett érte fizetnie, mert annyira le volt romolva, hogy senki nem adott volna érte egy fabatkát sem. Ha lefeküdt, már alig bírt felállni, a többiek elhajtották az abraktól, illetve mindenhonnan. Gyula megsajnálta, és magával vitte, bár az állatorvos nem tudta elképzelni, hogy megéri a reggelt. A csikóban azonban erős volt az akarat és megérte a reggelt, majd a következőt, és a következőt is. Az öreg doki naponta többször látogatta meg, most már az ő érdeklődését is felkeltette a különös küzdelem, hiszen alig lehetett beleerőltetni némi takarmányt, mégis élt. Így ment ez egy hétig, mindenki azt várta, merre fordul majd a szerencse kereke. Egy heti ingadozás után, a csikó talán megérezte azt a szeretetet amit Gyula és a gyerekek sugároztak felé, és az életben maradás mellett döntött. 
Amikor én először láttam, már szép nagy ló volt, Gyula büszkén mutatta be a ló ugró tudományát, ami engem is nagyon meglepett. Később, könnyes szemmel mesélte el a fent említett történetet. Ám a sors útjai kiszámíthatatlanok, s mindezek ellenére a ló máshoz került, aki túl akart adni rajta. Nem hagyhattam ki az alkalmat, egy másik lovas barátommal együtt megvásároltuk a lovat.
Betörése nem volt zökkenőmentes, erős akaratát könnyedén fordította ellenem olykor olykor. Az első három hónapban úgyszólván semmit sem fejlődött, illetve csak nagyon lassú ütemben. Nem akart az istennek se előre menni, néha , ha felbátorodtam és vágtázásba kezdtem, olyanokat rúgott alám, hogy azt hittem átfordulunk a fejünkön. Ilyenkor a hátsó kápa úgy hátba vágott, hogy még öt perc múlva is csak úgy kaptam levegőt mintha csuklanék, a farkával meg olyat vert a képembe, hogy  kis híján  kiverte a szememet, ő maga pedig "kézenállásban" egyensúlyozott, amivel a "szívbajt" hozta rám . Ha ez után megfogtam a fejét, úgy elkezdett "szteppelni", hogy egy pillanat alatt elveszítettem a fonalat, s mire megtaláltam volna már jó messze jártunk, kezdhettem elölről mindent.
A fogai olyan rosszak voltak , mint az Alpok vonulatának csipkés csúcsai. Alul hiányzott egy őrlőfoga, és ezért a felső sorban túl nőtt a vele szemben levő fog. Amikor a doki először reszelte géppel, úgy kiverte a víz, mintha az ő fogát reszelték volna. Az ötödik hónap környékén már úgy láttam, átmehetünk a földön fekvő rúdon. Nem úgy Harry ! Amint meglátta a rudat, "megtámadta" tíz méterről, mire észbe kaptam már vitt mint vihar a papírt, csóválta a nagy fejét, alig bírtam elhajolgatni előle. Stb., stb., stb. .....sorolhatnám még.
Sok nehézség után azért mégis csak belejött, és egyre jobban kezdett menni . Az maradt csupán megfejthetetlen titok számomra, hogy az egyik nap még nagyon jól ment, de a következő nap már talán nagyon rosszul, és mindezt teljesen kiszámíthatatlanul. Gyanakodtam a fogára, adtunk neki magnéziumot, próbálkoztunk mindenfélével, de semmi sem mutatkozott elég hatékonynak. Egyszóval, a ló képes volt ma nyerni, de nem tudhattuk, holnap is nyerni fog-e, vagy üt négyet. Így ment ez hat éves koráig, amikor is minősült a 6 éves championátusra. Időközben Petheő Géza barátom megvásárolta a ló másik felét egykori tulajdonostársamtól . Nagy reményekkel indultam az első napi számban, azt reméltem, ha nem is megy jól, képességei alapján nullázni fog. Nem így gondolkodott Harry ! Ütöttünk hármat ! Valamiért nem akartak jönni a távolságok, úgy éreztem magam mint egy vakegér .
Nagyon bántott a dolog, alig lehetett hozzám szólni. Lázasan kerestem a baj okát. Kérdeztem kollégáktól, barátoktól, látták-e ugrani, mi a véleményük, mi lehet a hiba. Adtak jó néhány jónak látszó tippet, de valahogy éreztem, itt valami nagyon sántít, és egyik választ sem találtam kielégítőnek. Nem volt mit vesztenem, délután felültem rá. Úgy tűnt, mintha minden rendben lenne, ha előre lovagoltam időben elindult, ha megtartottam jött vissza amennyit kellett. Elkezdtem vele ugrani, először bal kézre, nem volt semmi probléma. Kezet váltottam, megyek rá az ugrásra, meglátom, most kell szépen előre, el is indult, de amit láttam még egy másodperccel előbb az köddé foszlott és a következő pillanatban már bele kellett tartanom, mert nem volt távolság. Nem értettem . Gyerünk még egyszer ! Ugyanez ismétlődött, és sehogy sem értettem, mert látszólag minden a legnagyobb rendben volt. Mindössze én éreztem magam még egy fokkal hülyébbnek.
Harmadszor ugyanez. Géza segített rakni az ugrást. A negyedik ugrás előtt azt mondja nekem a Géza.
- Gyere már ki a jobb szélére, mert amott már nagyon ki van ugorva a talaj ! 
Jövök az ugrásra, a jobb szélére, de éreztem, hogy megint nem jön a távolság, ráadásul alig bírom a jobb szélen tartani a lovat. Hoppá....! Itt valami bűzlik, azt hiszem a vállán van a ló. Nézzük még egyszer. Amint elindultam az ugrásra megéreztem mi a baj, és egy pillanat alatt felállítottam a diagnózist. Nevezetesen, amikor elindítottam Harryt az ugrásra, o rögtön, alig észrevehetően kidobta a vállát, ami a távolságban akár egy métert is jelenthetett. Vágta bal hajlításban, ugyanígy előre lovaglás. Na, ez nem akart neki menni. És ami nem megy azt gyakorolni kell, feltéve persze, hogy tudomásod van róla mi az ami nem megy. Nos mi gyakoroltuk az előremenést bal hajlításban addig, amíg úgy nem éreztem, hogy most már jó lesz. A puding próbája az evés, lássuk mit csináltunk, igazam volt-e, vagy csak délibábot kergetek. Jobb kézre jövök az ugrásra, kicsit kifelé hajlítottam, hogy ne tudjon a vállára menni. Mintha kicserélték volna ! Lássunk egy nagyobb oxert, ez is rendben, mehetünk pihenni.
Másnap már csak a mundér becsületéért lovagoltam, időhibás volt a szám. Harry tökéletesen ugrott, természetesen jól jöttek a távolságok. Az utolsó két ugrást úgy építették, hogy lehetett szűken fordulni, de senki nem vállalta a kockázatot mert az utolsó ugrás széles vizestálca volt 1.30-as egy szál rúddal. Én bevállaltam , s ez kb. 5-6 másodperc előnyt jelentett, még azokkal szemben is akik gyorsan mentek. Ennyi előnnyel nyertük a számot, aminek nagyon örültünk, de még nagyobb volt az öröm azért, mert megfejtettük Harry titkát. Lám milyen apróságokon múlik a világ dicsősége...! Később Géza átvette a ló rám eső részét, és az Ákos lovagolta. Hogy megérte-e ? Ákos 2009-ben húsz 1.30-1.35-os pályát lovagolt vele, ebből tízet megnyert....A kérdést döntse el mindenki maga...!