2019. jún 06.

Feltalálók

írta: Panyi György
Feltalálók

      Na, hála Istennek, és annak a sok feltalálónak akik alapjaiban reformálták meg az utóbbi évtizedekben a lóval való foglalkozás szinte minden területét, sokat fejlődött a lovazás tudománya. Hogy csak néhány nagy vívmányt említsek, feltalálták az erőszakmentes .....mindent...., tudniillik amíg ezt fel nem találták, addig mindenki erőszakosan képzett ki lovat, erőszakosan ápolta a lovat, erőszakosan patkolták, körmölték a lovakat, sőt, a kovácsok már odáig elmentek, hogy nem átallották a ló patáját 45 fokosra faragni, mikor tudvalevő volt már minden modern gondolkodású feltaláló lovasnak, hogy a patát 30 fokosra kell lefaragni, mert ez a természetes. Ez itt mindjárt a másik vívmány, tudniillik feltalálták a természetességet. Ez akkora nagy találmány, hogy ezért minimum egy Nobel díjat ki kellett volna már osztani valakinek. Itt csak az a probléma, hogy olyan sokan nominálták magukat ugyanebben a témában, hogy a Nobel bizottság nem tudta eldönteni, hogy ki lenne a jogos feltalálója a témának, így amíg ez ki nem derül, addig a 30 fokos patkolás feltalálójának is várnia kell a sorára. Persze a sok irigy  patkolókovács, meg állatorvos próbálják védeni a mundér becsületét, de az igazság mindig megtalálja az utat.....legalábbis a feltalálók felé. Ötezer éves stabilnak hitt tételek dőlnek meg, a természetes feltalálók nyomán, akik kísérletekkel bizonyítják tételeik igazságát, és statisztikáikban nagyon ügyelnek arra, hogy legalább öt lovon tudják bebizonyítani az éppen aktuális igazságot. És milyen igazuk van, hogy rátapintottak a dolgok érzékeny pontjára, mert ha csak egy lóval vagdalkoznának, azt ki hinné el, azonban öt ló az csak öt ló...! Ezt meghallja valaki mindjárt befogja a száját....! Így aztán már kísérleti úton bebizonyították, hogy se a zabla nem jó a lónak, se a kantár, se a nyereg, se a lovas, de még a ló sem jó a lónak. Bebizonyították, hogy a hevedert nem kell meghúzni, bebizonyították, hogy már a hangos beszéd is árt a vemhes kancában fejlődő csikónak, sőt bebizonyították azt is, hogy a frissen műtött csánkot nem kell pihentetni ahogyan azt a régi tapasztalt lovasok képzelték, hanem ki kell engedni karámba a műtét után, mivel a természet tudja mit csinál. Aztán bebizonyították azt is, hogy amikor ugyanezt a lovat néhány hónappal később el kellett altatni, akkor az állatorvos a hibás. Ezt meg majdnem elfelejtettem basszus....! Hát azt is bebizonyították, hogy mindenki hülye, meg hogy a ló se tud senkit semmire megtanítani, valószínűleg azért mert az is hülye....!

......Azt mondja nekem valamelyik nap az egyik feltaláló, hogy menjek már ki terepre az általa feltalált lóval, mert az mindentől fosik, és retteg. Persze, kimentem vele, bár kicsit elrontottam mert közben csináltam neki szájat, meg elindult előre is, de nem szóltam neki semmit, hiszen tudom, ha majd ő akar kimenni vele terepre, ugyanazt fogja csinálni mint előtte. Tudniillik ezek a feltalálók két dolgot még nem találtak fel. Az egyik maga a lovaglás, mivel eddig még nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, hogy ki a jó lovas. Az-e a jó lovas akit nem akar ledobni a lova (tevéje), az-e akit nem tud ledobni, vagy az-e akit azért nem akar mert nem tudja ledobni a ló. A másik dolog pedig amit még nem sikerült feltalálniuk, hogy hogyan kell kimenni terepre azzal a lóval amelyik nem teve. Addig pedig nekünk hülyéknek is van még mit tennünk, de azért már remegő kézzel lépek be a fészbukba, mert nem tudom mikor találják fel, hogy a lovat nem szabad lovagolni....!

Szólj hozzá