2018. feb 13.

Az "Amatőr", a "Profi", a "Papír", és a "Kockázat"

írta: Panyi György
Az "Amatőr", a "Profi", a "Papír", és a "Kockázat"

       Ha a "Papíron" múlott volna, én az életben nem dolgozhattam volna Írországban. Az is igaz, mikor kimentem, az életkorom alapján azt gondolták (46 voltam), éjjeliőrnek jelentkeztem. Úgy is fogadtak és megnyugtattak, nem kell fosni, a "Kockázat"-os lovakat a tökös gyerekek fogják lovagolni, én nyugodtan gondoljak csak a békés nyugdíjas korral, aggodalomra semmi ok. Így is volt, nem is aggódtam egy csöppet sem, mert egy hónap múlva már az összes "Kockázat"-os lovat én lovagoltam, sőt az addigi gyakorlat helyett, - már hogy mindenki ugratott is (gátlovak voltak) - kizárólag én ugrathattam az istálló összes lovát. Volt olyan délelőtt, hogy tizenhetet ugrattam le. Érdekes módon senki nem kérdezte meg, hogy van-e "Papírom"  :

  • Az idegbeteg lovak megnyugtatásáról,
  • A bakolós lovak kezelésének képességéről,
  • Az ugrálós, ágaskodós lovakon fennmaradásról,
  • A kezelhetetlen, elszaladós lovak viselkedésének megváltoztatásáról,
  • Rúgós és harapós lovakkal való bánásmódról,
  • Idióta, félős csikók betöréséről önállóan, (A betörést ismét csak szándékosan használom, mivel még utalni fogok a későbbiekben azokra, akiknek az egyik jellemzője, hogy ha valaki a lóbetörés szót használja egyáltalán, akkor az egy vidéki bunkó, mert a könyvekben "belovaglást" írnak, és aki ezt nem tudja, az bármilyen sajnálatos, egy BUNKÓ....! Az angol könyvekben meg "breaking" jelenti a "belovaglást" asszem, de jobb ha utána jársz, nehogy még téged is lebunkózzanak azok, akiknek ezzel a tudással már ki is merült minden ismeretük a témáról.)
  • Lóvezetésről (Lovakról beszélek nem tevékről, méghozzá olyan lovakról, amit ha nem úgy vezettél, akkor már az első öt méteren agyonrúgott volna. Na, jó ha szerencséd lett volna, akkor kaptál volna húsz méter előnyt....hihihi...)
  • Bokszba való belépésről (Lovakhoz, nem tevékhez.)
  • A "Kockázat" mértékének megállapításáról, és vállalásáról

Nos, töredelmesen bevallom, nekem minderről nincs is "Papírom", de rettegtem attól hogy ha megtudják, hogy mindezekről nincs "Papírom" akkor menten elzavarnak, ezért úgy tettem mintha lenne, pont úgy viselkedtem mindig ahogy kellett, például nagy hangsúlyt fektettem rá, ha bakolt, ágaskodott, vagy ugrált a ló akkor ne essek le, mert ha észreveszik, hogy leesek, és nincs leesés elleni "Papírom" máris mehettem volna a ....csába. Vagy a másik, amikor nyers csikókat törtem be, nagyon ügyelnem kellett, nehogy rájöjjenek, hogy nincs lóbetörés elleni "Papírom" (Na, itt a legnagyobb a konkurencia, mert erről nagyon sok embernek van "Papírja"), sőt lovaglás elleni papírom se volt, úgyhogy nagyon nagyon vigyáznom kellett a látszatra. Ez végső soron nagyon jól sikerült, hogy az írek a végén már meg voltak győződve, hogy nem hogy nincs "Papírom", de egyenesen egyetemi végzettségem van. Látod, csak ennyi az egész, mindig a helyzetnek megfelelően kell viselkedni, és akkor azt hiszik van "Papírod".

Megy a vita azon, hogy ha "Papírja" lett volna a hajtónak, akkor nem szaladt volna bele a tömegbe a ló. Nem a ....szomat nem, a ló nem tud írni, nem tud olvasni, nem ismeri a "Papírt". Viszont felismeri az emberi viselkedés jellemzőit, és ezáltal lehet vele kommunikálni. Az emberi viselkedés jellemzői közé nem tartozik azonban az, hogy amikor ideges, akkor gyorsan előveszem a papíromat és megmutatom neki, mert majd attól megnyugszik. Sőt, ha már ideges, akkor a répádat is hiába mutogatod neki, mert akkor már az sem érdekli. A határozottság sokat segít, mondják. Szerintem ilyen helyzetekben nagyon határozottan, összeborzolt szemöldökkel kell elővenni a papírt, és gyorsan az orra alá dörgölni, mintegy tudatni vele, hogy kiskomám, ha én itt vagyok a "Papírommal", akkor neked nincs jogod beleszaladni a tömegbe, mert különben olyan pert akasztok a nyakadba, hogy még az ördög ügyvédje sem tud kimosni belőle. Ennek szerintem segítenie kell....! Nincs az a ló amelyik erre azzal merne reagálni, hogy beszaladna a tömegbe...! Mindjárt eszébe jutna, hogy a bíróságon nem ismerik azt hogy, megijedtem, meg elfelejtettem, meg ilyesmi. 

Egyébként az ilyen lovas, felvonulós karneválok jellemzője, hogy csak és kizárólag "Profi" lovasok vesznek részt. Ja, pont nem....! Szóval az "Amatőrök" vesznek ilyeneken részt, és általában egyesületek szervezik, akiknek a vezetői is lelkes "Amatőrök". Természetesen, nekik van minden ellen papírjuk, minden ellen le vannak vizsgázva, csak egy dolog hiányzik. A "Kockázat" mértékének megállapítása, és vállalása. Nos, erről egyikőjüknek sincs, igaz a "Profinak" se. Akkor mégis mi a különbség...? Nagyon egyszerű. A "Profi" már nagyon sokszor találkozott a "Kockázattal", így tudja, hogy az bármikor felbukkanhat a ló közelében. Az "Amatőr" ezt nem tudja, illetve nem akar róla tudomást szerezni. A "Profi" megérzi a szagát a "Kockázatnak" ezért van ideje felkészülni váratlan eseményekre. Az "Amatőr" ugyanebben a fázisban még javában mással van elfoglalva, amikor hirtelen megjelenik a "Kockázat" ikertestvére a "Veszély". A "Profi" már sokszor gyakorolt veszélyhelyzetet, ezért bár nem tudja mi fog történni, mégis képes csökkenteni a "Kockázatot", akkor is ha már nyilvánvalóan jelen van a "Veszély". Természetesen a "Profik" Is megsérülnek, a baj velük is megesik, ám tulajdonképpen a "Kockázat" vállalása a munkájuk részét képezi, mint ahogy az is, hogy annak mértékét a minimális szintig leredukálja. Még nagyon hosszan folytathatnám a sort, sorolva a különbségeket, ám a sornak soha nem lenne vége. A biztos az, hogy az efféle karneválok vonzzák az "Amatőr" felvonulókat, amit egyébként meg tudok érteni, szép is, jó is ha biztonságosan be tudják mutatni magukat, látványnak is szép, ha működik. Egyet nem szabad elfelejteni, hogy ezt ugyanúgy edzésszerűen be kell gyakorolni, mint az ugratást, vagy a csikós bemutatót stb. A "Kockázat" felmérését nem lehet tanfolyamon elsajátítani, ha nem vagyunk biztosak benne jobb ha megkérdezzük, mivel ha nagy a "Kockázat" és kevés esély van a sikerre, a "Profi" oda se megy. Az "Amatőrök" azért vannak olyan nagy számban jelen, mert nincsenek tisztában a "Kockázat" mértékével. Márpedig minél kevesebb ember van  tisztában a "Kockázattal", az annál nagyobb lesz, és a mértékét még az is növeli, hogy sokan hiszik azt, hogy ilyen helyen nincs "Kockázat", ezért nincsenek felkészülve a "Veszélyre". Egy biztos, éles helyzetben, a "Papírt" csak egy dologra lehet használni....! Szerinted mindenki tudja, mire lehet a "Papírját" használni.....?

Szólj hozzá