A történet a Rákóczi-szabadságharc idejére nyúlik vissza, mikor is XIV. Lajos francia király, a szabadságharc megsegítésére, egy kb. ötszáz fős katonai kontingenst küldött Magyarországra. E különítmény tagjai leginkább tüzér tisztekből, illetve olyan szakértőkből állott, akik a modern hadtudományok ismerői voltak. Szerepük jóval felülmúlta nem túl magas létszámukat, példának okáért a tüzérség mindvégig francia parancsnokság alatt működött, ezen kívül ők végezték többek között a reguláris csapatok kiképzését, illetve a műszaki alakulatok irányítását is. Kiemelkedett közülük egy bizonyos De Riviera nevű hadmérnök ezredes, aki Érsekújvár megerősítésével beírta nevét a magyar hadtörténetbe. Tudását attól a De Vaubantól szerezte, aki a mai napig a francia hadtörténet egyik legkiemelkedőbb alakja. Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy később, a kor szokásainak megfelelően külön eltemetett szívét, Napóleon Párizsba vitette, és ünnepélyes körülmények között temettette el az Invalidusok templomában. Ezzel csupán érzékeltetni szerettem volna azt a tényt, hogy a francia különítmény, igen magasan képzett tisztekből tevődött össze. Volt közöttük egy "Ibbi" nevezetű tüzértiszt is, aki szolgálataiért cserébe nemességet és kis birtokot kapott a fejedelemtől cserébe. Miután a Szatmári békekötés közkegyelmet biztosított a résztvevők számára, ő már nem tért haza Franciaországba, hanem a már fent említett De Riviera ezredessel karöltve, frissen szerzett birtokaikon telepedtek le, és alapítottak családot. Így kezdődött az Ibbi (ma ismert nevén, az Iby) család magyar ágának története. Tudvalevő az is, hogy a korabeli tüzérség szerves részét képezte a ló, hiszen az egységek gyors mozgatását lovakkal oldották meg, s legalább annyira értettek a lovaikhoz, mint az ágyúk kezeléséhez. Ettől kezdve, a lovastudományok hagyományosan apáról fiúra  szálltak, amely immár mintegy 300 éve töretlen, hiszen a család ma élő, általam ismert tagjai, és még a dédapjuk is gazdálkodó, lótenyésztő ember volt. A nagyapáról már több konkrétumot tudunk, Iby Ferencnek hívták, 1881-ben született, Mosonmagyaróváron végezte a Gazdasági Akadémiát, majd több ezer holdas főnemesi uradalmakat igazgatott leginkább Békés megyében. Iby Ferenc (elől), a ma élő családtagok nagyapja, az első világháború idején. Az első világháborút a huszárság kötelékében harcolta végig. A huszárezredeknél a sorozás során előnyben részesítették a már lovagolni tudókat, és őket rögtön lovas alakulathoz sorozták (huszárság, tüzérség). Ennek nagyon egyszerű oka volt, hiszen azokat akik nem tudtak előzőleg lovagolni, a 6-8 hetes alapkiképzés után még lovagolni is meg kellett tanítani, ami további fél évet vett igénybe. A lovasok viszont szinte rögtön bevethetők voltak, akár még az újonc huszárkiképzésbe is be lehetett vonni őket. A kiképzett huszár értéke nem csak a felszerelése miatt volt magas, hanem a ráfordított kiképzési idő miatt is. Nem csoda hát, hogy a család korábbi tagjai is mind mind lovasalakulatoknál szolgáltak. Ekkorra már kétszáz éves hagyomány, hogy a család férfitagjaiból lovasember, lótenyésztő váljék, és az apa feladata a tudást örökül hagyni fiaira. A hagyomány kötelez, Iby Ferenc tudását fiának Iby Sándornak adta tovább, kinek neve még ma is sok lovasember számára cseng ismerősen.

Iby Sándor 1907-ben született az Arad környéki Csigérszőllősön. 1927-ben Gyulán érettségizett, 1928-ban pedig bevonult tényleges katonai szolgálatra a 4. honvéd huszárezredhez Nyíregyházára, ahol a tartalékos tiszti iskolát elvégezve továbbszolgálatot vállalt. Mindjárt az elején megjegyezném, hogy erre azért volt szüksége, mivel feltett szándéka volt, hogy hivatásos minőségben lótenyésztéssel foglalkozzon. Ez pedig abban az időben csak úgy volt lehetséges, ha mint méneskari tiszt a méneskarhoz tartozott, ami a hadsereg irányítása alatt állott. Ennek érdekében végezte el a Debreceni Gazdasági Akadémiát is, ahol 1938-ban diplomázott. A kép ez alkalomból készült.

 A képen "Szöveg" nevű lovával 1939-ben. Ugyanebben az évben főhadnaggyá léptetik elő.

Az 1940-es év már a fronton éri Ukrajnában, majd 1941-től a 4. huszárezred páncéltörő ágyús századának szakaszparancsnoka lesz. 1941-ben a bal kezén megsebesül, kitüntetik. Az ezred hazatérése után 1942-ben századossá léptetik elő. 1943-ban részt vesz a nyíregyházi equitáción, amit Kókai Pál ezredes vezet, és akit egy évvel később egyébként 1944 októberében neveztek ki a 4. huszárezred parancsnokának. (Csak érdekességképpen említem meg, hogy Schaurek Ottmár százados, szintén a 4. huszárezred tisztjeként vett részt az ukrajnai harcokban.)

1944-ben ismét a keleti frontra vezénylik. Ebből az időszakból hallottam egy történetet egykori tanítványától Ficsor Józsitól, akivel még Írországban dolgoztam együtt. Dióhéjban leírnám, a jobb megértés végett. Nos tehát, az ezred vezetése egy három főből álló tiszti járőrt küldött ki, - melynek parancsnokává őt tették meg - amikor is a feladat teljesítése közben, "beleszaladtak" egy szakasznyi kozák lovaskatonába. A szabályok értelmében ilyen esetben mindenkinek külön útvonalon kellett menekülnie, s ők késedelem nélkül így is tettek. Igen ám, de a kozákok kiszúrták, hogy ő a parancsnok, s a többieket futni hagyván, egyedül őt vették üldözőbe, miközben szorgalmasan lőttek rá. Menekülés közben azonban hirtelen egy széles meredek partú patak keresztezte útját. Más körülmények között habozás nélkül "lefordította" volna a lovát, mivel az "akadály" méretei első látásra meghaladták egy ló képességeit. Úgy is mondhatnánk, hogy kész öngyilkosság volt megpróbálni is. Mivel azonban nem volt ideje mérlegelésre, gondolkodás nélkül elugratta lovát. Az ugrás nem sikerült tökéletesen, s mire a meredek parton ismét lábra kapva felmászatott a túloldalra, a kozák egység már ott állott felsorakozva, puskát lövésre készen tartva a másik oldalon, tudniillik számukra a további üldözést (fogolyejtést)  a széles patakmeder lehetetlenné tette. Így hát Iby századosnak nem volt mit tennie, szembefordult velük, tisztelgett, és várta a halálos lövéseket. Ekkor azonban a kozák parancsnok "tüzet szüntess"-t vezényelt, elismerően bólintott, majd a "tisztelegj" vezényszóra a kozákok tisztelgésre emelték a kezüket, ezt követően pedig sarkon fordultak és ellovagoltak. Talán azt gondolhatta a parancsnok, "amelyik lovasember ilyenre képes, annak életét nagy vétek lenne kioltani"...!. (A történet "hitelét" nem áll módomban igazolni, csupán azért írtam le, mert akarom remélni, hogy vannak még hasonló, lelkületű emberek, lovasok ma is. Természetesen fennáll a veszélye, hogy gondolkodásom utópisztikus...!) A keleti fronton ismét sebesülés, majd harcok Dél-Erdélyben, ott súlyosan megbetegszik, gyógyulása után Németországba, Lüneburgba vezénylik, ahol a 6. újonckiképző huszárszázad parancsnoki teendőit látja el. Itt esik angol hadifogságba 1945 májusában. A plattlingi magyar táborba kerül. 1947 májusában szabadul, az angolok felajánlják neki hogy lépjen be az angol hadseregbe, ahol rangjában átvették volna, őt azonban szíve Magyarországra húzta vissza. Magyarországon is felajánlották neki az új magyar hadsereget mint alternatívát, ám nem fogadta el az ajánlatot, habár ha elfogadta volna akkor is népellenségként kezelték volna, az egyre elhatalmasodó kommunizmus miatt. Homokszentgyörgy-Köblöspusztán lett gazdálkodó, s miután első felesége a gyerekeiket hátrahagyva Amerikába emigrált, vele maradt 7 éves fia Sándor, 11 éves nővérét pedig a rokonság nevelte tovább. Csokonyavisontán elvállalja a községi pásztor és csikós beosztást. Ekkorra már gyakori látogatói a bőrkabátos kommunista gestapósok (ÁVO-sok), akik fekete autójukban egyre gyakrabban viszik kocsikázni, aminek a vége minden alkalommal egy kiadós verés lett, majd valahol kirúgták az autóból az út szélére. 1951-ben minden vagyonát elkobozzák, és internálják a hortobágyi kényszermunka táborba. Vele tart a felesége és első házasságából származó fia Sándor, valamint az ifjú feleség hasában már megfogant Zoltán is, aki ellenére a mostoha körülményeknek még az év decemberében szerencsésen meglátja a napvilágot. 1953-ban Sztálin halálával felszabadultak ugyan, de miután nem volt hova menniük maradtak a Hortobágyon, ahol csikós lesz, a mindennapi munka mellett részt vesz a lovasélet helyreállításában, illetve lovakat lovasokat válogat és tanít be az 1954-es mezőgazdasági kiállításra. Feladata lesz a lovak lovasok és fogatok felkészítése, versenyeztetése is.

Az 1954-es Budapesti Mezőgazdasági Kiállításon, Kiállítási Nagydíjat nyer, nyeregből hajtott, népies nóniusz hetes fogatával.....

....és ugyan ebben az évben, az országos lovasbajnokságon első díjat nyer népies ötös fogatával.

Ifjabbik Iby Sándor 14 éves korában, már a hagyományok útján halad. A vér nem válik vízzé, ezt látni fogjuk a későbbiek folyamán is.

Az Elepi AG. csapata az 1954-es Budapesti Mezőgazdasági Kiállításon megnyeri az ifjúsági csapatversenyt, köztük a jobb szélen Ifj. Iby Sándor "Esperesen".

....és még mindig az Ifj. Iby Sándor a Budapesti Mezőgazdasági Kiállításon II. helyezést ér el a 1.20 cm-es vadászugratásban.

A múlt miatt nehéz volt állást találnia, de végül is 1955-ben sikerült  a Bakonyszombathelyi ÁG. hajmáspusztai ménesében munkát vállalnia mint csikós, később brigádvezető. Itt érik az 56-os események is, Sándor fia több más fiatallal együtt elhagyja az országot és Amerikába emigrál. Következő évben megszületik a legkisebb fia, Iby Ferenc (Ferkó), miközben megfigyelésük fokozódik az 56-os események hatására. Néhány évvel később pedig a gazdaság összes lovát egy csomagban eladják bizonyos olaszországi illetőségű Bondy úrnak vágóáron. Nyilván, illetve remélhetőleg az olasz nem volt hülye, és nem vágóba értékesítette az állományt. Ez volt az az időszak, amikor a magyar lóállomány 3/4 részét kivégezték a szó szoros értelmében, a szerencsésebb részét pedig "bizonyos Bondy urak" vitték nyugatra, feltehetően hátaslóként értékesítve őket. Az emberi hülyeség, az elvakultság és embertelenség ideje volt ez, nem véletlenül nem akar senki emlékezni erre a korszakra, pedig abból a szempontból, hogy ne fordulhasson elő még egyszer, jó lenne rá emlékezni. Nos tehát, miután a lovak mentek, az öreg Ibynek sem volt tovább maradása, Csopakon a csecsemőotthonban vállalt munkát, mint kocsis. Később erről úgy vallott, hogy maradhatott volna a tehenészet vezetőjeként, de inkább igáskocsis lett, csak hogy a lovak közelében maradhasson. Talán az "Agg Krónikás" írta így tovább a történetet, mert így bejárhatott fogatával Balatonfüredre, ahol az ő feladata volt az anyagbeszerzés. Itt aztán sok embert ismert meg, illetve sokan ismerték meg őt magát, mígnem híre eljutott a Nagyvázsonyi Idegenforgalmi Hivatal vezetőjének fülébe is, akinek feltett szándéka volt, hogy lovasiskolát alapítson Nagyvázsonyban, ámde fogalma sem volt hogyan kellene egyáltalán ebbe belefogni. Meg is kereste Iby Sándort az ajánlatával, már minthogy vállalja el egy lovasiskola alapítását Nagyvázsonyban. Ekkor 1963-at írtunk, .... innen folytatjuk a következő alkalommal, és szerintem lesz még meglepetés....!